amigurumi, Birkás Tánti

Látod, kislányom, ez itt egy dagadt Boeing

Passzív-agresszív karriertanácsadó.

IMG_3422

Unokahúg takarójából ugyebár bőven maradt fonal, amigurumiban volt gyakorlatom, valahogy evidensnek tűnt hát, hogy csinálnom kell egy olyan fej fölött pörgő-forgó izét, amit a pár hónapos kölkök tényleg bandzsítva képesek nézni tényleg órákon keresztül. Lehettek volna röpködő kisbarik is, de ezt a vonalat inkább meghagyom a Birtokra, helyette a család repülési kötődését horgoltam színesre.

Az első repülőt természetesen ember lenyúlta magának (mert ugye minden prototípus az övé), és még a sógornőm is elmélázott, hogy kéne neki egy ilyen kulcstartó, de nem hagytam eltéríteni a repülőimet, a gyerekre koncentráltam.

IMG_3404.JPG

Ennél a projektnél is volt mire örülnöm magamnak: horgolási kombinatorikában itt jutottam el addig, hogy mivel nem találtam megfelelő leírást ill. formát, végül egy holland, egy spanyol és egy török menetrendből vontam össze a mintát olyanra, ami tetszett.

És volt időszak, amikor én voltam a legjobb fej nagynéni/sógornő és a repülők a legjobb ajándék, mert a gyereket csak a repülők kötötték le elég ideig ahhoz, hogy az anyja naponta öt percnél többet is használhassa mindkét kezét a háztartásban. Teljesen megérte.

IMG_3372.JPG

Fonal: Alize Cotton Gold

 

 

Advertisements

4 thoughts on “Látod, kislányom, ez itt egy dagadt Boeing”

      1. Nem látod benne az üzleti lehetőséget? Ez három darab, kettőt eladsz darabonként ennyiért, merthogy kurrens áru, ami tátongó piaci rést foltoz be, és a befolyó pénzből rengeteg fonalat veszel, amiből az éjszaka közepén a bálán rengeteget horgolhatsz és messziről találgathatják a népek, hogy miféle szellem világít a bála tetején a világító horgolótűvel és a fejlámpával

        Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s