Ebben a sportban bárkivel megesik, hogy csak azért vesz meg kétszer 35 deka fonalat, mert olyan jó az a két szín együtt.
Jellemzően ugyanezekkel a bárkikkel esik meg, hogy utána hónapokig nem tudnak kijönni a nézegetem-próbálkozom-visszabontom végtelen ciklusból. Ezzel a fonallal a próbálkozások során nagyjából minden megtörtént (beleértve, hogy kutya és macska szájába is került belőle), kivéve a pulóverré válást. Úgyhogy mikor az erdő közepén nemrég váratlanul megvilágosodtam, hogy mit és hogyan akarok belőle, szembesülnöm kellett azzal is, hogy a kívülről gombolyagoknak látszó pamutok valójában csak hosszabb-rövidebb fonaldarabkák megtévesztő konstellációi – igen, a korábbi próbálkozások elhamarkodott vagdalásokat is magukban foglaltak.
Még a pulóver negyedénél sem tartottam, amikor már mintegy 113 eldolgozandó szálvég mart könnyeket a szemembe, és nyilván a végére még durvább lett a helyzet, de legalább ennél a pontnál értettem meg hirtelen, hogy egy éve miért is kattantam rá pont erre a kombinációra: hát ez a Szakadt Maci szín!!!
Nem vagyok hardcore Tatty Teddy-rajongó, de gyermeki lelkem szóképzavaros tudatalattijának csücskébe a bumfordi és tökéletlen báj szimbólumaként égett be ez a medve hajdan, és lám. Máris pozícióba tudtam hozni a pulóvert is.
Fonal: Drops Cotton Light
Húha, ez torokszorító sztori… Még jó, hogy ki nem dobtad! Szerencsére a pulcsin már nem látszik ez a fonalhorror. 🙂
LikeLike
Hát, ez a kidobás még akkor sem merül fel bennem, amikor arra a pár lila-rózsaszín vonalon mozgó fonalra nézek, amit nem hiszem, hogy valaha is használni fogok, magamnak semmiképp (fogalmam sincs, hogy kerültek hozzám :D)
LikeLike
Kidobni még én sem tudtam fonalat, de óvónéni ismerősömnek fel szoktam ajánlani azt, aminél végképp elhagy az ihlet. Fonalbabának meg pompomnak szerencsére minden fonal jó! 😉
LikeLike
Hát, ha Szakadt Maci, akkor stílusos is, hogy szakadt fonalból! Nagyon menő a pulcsi, volt mintád, vagy csak úgy horgoltad bele a világba?
LikeLike
Bele a világba 🙂 Az erdőben ránéztem a nyakamban lévő, életem első kendőjének a szegélyére, amire akkoriban bazi büszke voltam, hogy kép alapján jöttem rá, hogy is “fordul be” kiemelkedőbe az az egy sor, és így jött – szóval tök sima hdc az egész pulóver, téglalapos alappal, az egysoros csíkoknak meg ugye a 3. loopba öltéssel lett magasságuk (és közben nagyon drukkoltam, hogy a két szín pont egyformán legyen elég úgy, ahogy kitaláltam :P)
LikeLike
szakadt naci… 😀 of course. (de írnék erről egy kis versikét, de sajna nincs időm.)
Nem lett rideg és kemény tapintású? Mert az unokahúgomnak múltkor készített kisruha nekem nagyon sprőd érzetű lett. Ez kényelmes?
LikeLike
vastagabb fonal, mint ránézésre gondolná az ember, pulóvernek tökéletes, és persze lenne hajlama a páncélosodásra, viszont nagyon sokan segít, és jó ideje bátran alkalmazom kábé minden fonalnál, hogy bőven az ajánlott tűméret fölé lövök: a hivatalosan javasolt 4-es tűhöz képest ez 6.5össel készült, és így van lazasága és esése
LikeLiked by 1 person
Az az egyik legjobb benne, az esése, a válla egy álom!
LikeLike